Ingyenes helyszíni felmérés! Áraink kivitelezés közben sem változnak!
Keressen bizalommal - a nap bármely szakában állunk rendelkezésére!

Árajánlatkérés : 06 70 539 2835

 

Kapcsolat – elérhetőségek

 

Telefon: 06 70 539 2835 

E-mail: fulldiamondkft@gmail.com

 

 

Szakmai Önéletrajz – Kállai Richárd

Nevem: Kállai Richárd. Kőművesként végeztem 1999-ben, majd közel egy év alkalmazotti munkaviszony után, nagy bátorsággal kiváltottam vállalkozói engedélyemet. Első munkám 2001-ben Budajenőn a Hiltop lakóparkban volt, mint alvállalkozó a Várkonyi System Kft alkalmazásában, amely nem kevés feladatot tartalmazott.

A projekt egy 250 m2-es villa fsz-i födémjének önálló zsaluzása, vasalása és betonozása volt. A megfelelő minőségben, és határidőre elvégzett munkát követően, további lehetőségek is megnyíltak előttem a fővállalkozónál, akitől az együtt dolgozott évek alatt sokat tanulhattam.

Tapasztalatunknak és megbízhatóságunknak köszönhetően, a 4-5 fős csapatommal idővel kontroll brigáddá váltunk, fő feladatul kapva a társ- alvállalkozók ellenőrzését, födém vasalásokat zsaluzásokat, illetve főfalak elkészítését ellenőrizve, csak mi önthettünk be födémet, és tűzhettünk ki alapokat, falakat. Közel két éven keresztül, jó munka és baráti kapcsolatban együtt működve, több családi ház kivitelezését készítettük el közösen. Ezek után más fővállalkozókkal sikeresen együttműködve, felépítettem az alapoktól egy 270 m2 es ikerházat Piliscsabán a Magdolna völgy lakóparkban, dolgoztam Kispesten a Rába traktorgyár átalakításán, ahol kőműves és burkolómunkákat végeztem, valamint Balatonakarattyán egy családi ház átalakítását is kiviteleztem. Részt vettem több családi ház felépítésében, valamint Páty, Etyek, Tordas lakóparkok közművesítési munkálataiban.

Folytatás...(kattintson ide)

Egy pátyi családi ház építési munkálatai során, egy bajba jutott családon is segítettem – akit a kivitelező cserben hagyott – befejeztem az ott maradt munkálatokat, karácsony szenteste is dolgozva, de be költözhetővé tettem karácsonyi ajándékként házukat.

Ezen ház tervező mérnöke Boldoghy Béla úr felfigyelt rám, és látva hozzáállásomat, valamint munkám minőségét, beajánlott az egyik ő által tervezett családi ház tulajdonosának, így megkaptam életem első munkáját fővállalkozóként, Gödöllőn, egy 230 m2-es 2 szintes + tetőtér alapadatokkal rendelkező családi ház kivitelezését, amelyet a megrendelő és a tervező által is tökéletesen elvégzett munkaként készítettem el.

Ez a ház a véleményem szerinti legjobb : Konceptum födém technológiával készült el. Közben jött a másik megmérettetés, Boldoghy Béla úr ajánlásával, Pomázon egy Geo Thermikus, fűtésű családi ház Kezdő szintjének kivitelezése amely szintén Konceptum rendszerrel készült. Ez is sikeresen elkészült, és számos családi ház felépítésének készítésének Konceptum rendszerrel hagyományos tégla-monolit, porotherm, előregyártott technológiával történt kivitelezőjeként álltam helyt szakmai pályafutásom során.

2008 után mivel az új családi házak építési volumene nagyon lecsökkent, fő profilként lakásfelújításokkal kezdtem foglalkozni. Látva más vállalkozó kollégákat, sajnos származásom miatt sokkal kevesebb eséllyel kapok megbízásokat, de eddig valamennyi megrendelőm megelégedve vette át munkáimat, és örömmel mutatja meg másoknak, az elkészült, vagy felújított családi házukat, lakásukat. Természetesen nyugtázva azt, hogy az elvállalt munkák a megbeszélt és leegyeztetett költségek szerint lettek kivitelezve!

Ma Magyarországon, igen nagy mértékű kitartás, odafigyelés „észben és lélekben” kell ahhoz, hogy az ember idáig el jusson, ki tudja választani a megfelelő munkatársakat, akiket megfelelőképpen kell irányítani, megmutatni, mi az amit cégünk minőségben, mennyiségben, hozzáállásban képvisel.

Célkitűzésem:
Az elvállalt munkát becsülettel, tisztességgel, megfelelő minőségben, határidőre elkészíteni!

Köszönöm, hogy bemutatkozásomat elolvasta !

Kállai Richárd

Full Diamond Kft.

 

Cégadatok

Rövid név: Full Diamond Kft.

Cégjegyzékszám: 01-09-984453

Székhely: 1064 Budapest, Podmaniczky utca 57. II. em. 14.

Adószám: 23920961-2-42

 

 

 

 

 

Árajánlatkérés :
06 70 539 2835

Szolgáltatásaink

  • Szaktanácsadás
  • Lakásfelújítás,  iroda felújítás
  • Lakás-ház átalakítás
  • Családi ház építés
  • Kéményfelújítás
  • Homlokzatfelújítás - javítás
  • Földmunka, alapásás, kertépítés, területrendezés
  • Gépészet, gázbevezetés
  • Vízszerelés, fűtésszerelés
  • Fűtési rendszerek felújítása, korszerűsítése
  • Klíma telepítés
  • Kőműves munkák
  • Betonozás, falazás
  • Hőszigetelés
  • Hőszigetelés javítás
  • Födémkészítés, színezés, vakolás
  • Kéményfelújítás, kéménybélelés
  • Villanyszerelés,
  • Gipszkarton szerelés
  • Burkolás, parkettázás
  • Festés, mázolás, tapétázás, takarítás
  • Asztalos munkák
  • Parkettázás
  • Külső- és belső nyílászárók cseréje
  • Árnyékolástechnika

 

eolso1